16.rész

Elindultam megkeresni Astridot, ezzel felfedezve a szigetet, aminek a varázsa még mindig magával ragadott.
Hatalmas kő esett le a szívemről, amikor a többiek pozitívan reagáltak az érkezésemre.Örültek, megöleltek és csodálkoztak, főleg Fafej.
- Szerinted merre lehetnek? - kérdeztem a sárkányomat, kiszakadva a gondolataimból. Ő rögtön a farkával egyenesen egy perem felé bökött. Ott ült az unokanővérem a sárkányával, és a végeláthatatlan óceánt nézték.
Hope: Na eléjük szálljunk, vagy a meglepetés ereje?
- Maradjunk az utóbbinál - válaszoltam, majd a legközelebbi fa mögé leszálltunk, és ott bújtunk meg. Hallgatózni kezdtünk, és úgy voltam vele, hogy a megfelelő pillanatban odamegyek hozzájuk.
Azonban nagyon messze voltak tőlünk, de kihegyeztem a fülem.
- Miért nincs itt, Viharbogár? Mi oka volt itt hagyni? Rossz unokatestvér lennék? - érdeklődött a sárkányától a válaszra, aki csak odasimult hozzá - Szerinted láthatom még valaha, vagy örökre elment?
Majd megszakadt a szívem a hallottaktól, tudtam, hogy rólam beszél. Legszívesebben kedvem lett volna sírni, és megölelni, mondva, hogy mennyire borzasztóan sajnálom, de még vártam a megfelelő pillanatra.
- Először Ő, aztán Anyáék... - elcsuklott a hangja, amitől aztán végképp alig hallottam valamit abból, amit mond.
Hope: Mi történt a szüleivel? Ó, Odinra, remélem semmi...
Épp Hopera koncentráltam, amikor újra megszólalt.
- Úgy látszik nem látom többet őt. Soha.
Itt elegem lett, Hope próbált visszatartani, de nem érdekelt. Egyenesen Astrid felé tartottam megállás nélkül.
- Ideje visszamennünk a többiekhez. Nehogy aggódjanak - felült a földről, megsimogatta Viharbogarat, aztán hátrafordultak. Felém.
Astrid leejtette a szekercéjét a döbbenettől, és teljesen lefagyott. Szintúgy, mint én.
- Tudom, mit fogsz most kérdezni. Hogy hogy tehettem ilyet. Veled. És a többiekkel - egy kis hatásszünetet tartva újra belevágtam a mondandómba - Hidd el, hogy borzasztóan sajnálom. Szörnyű dolgot tettem, nem voltam rendes unokahúg. Azt hittem, hogy ezzel, ha ezt teszem, elmúlik minden fájdalom. Azt hittem, hogy így nem lesz olyan pokoli, de tévedtem. Rájöttem, hogy nem az egyedüllét kell ahhoz, hogy túllépj valamin, hanem Ti, a barátaim.
Astrid még mindig csak ugyanúgy nézett. Nem reagált semmit.
- Hidd el, hogy borzasztóan sajnálom - egy könnycsepp kicsúszott a szememből, aztán visszafordultam Hopehoz.
Már épp azon voltam, hogy elmenjek, amikor mocorgást hallottam a hátam mögül. Lépteket a füvön.
- ,,A fájdalom elkerülhetetlen az életben", Hazel - mondta Astrid, mire azonnal vele szemben találtam magamat. Neki is volt egy kósza könny a szeme sarkában - Iszonyatosan fájt, hogy elmentél, csak úgy. De attól függetlenül, pokolian hiányoztál.
Elmosolyodtam, amire ő szorosan megölelt.
- Te is nagyon hiányoztál nekem - válaszoltam majd elhúzódtam tőle - De most mesélj! Mindent tudni szeretnék! Hogy miről maradtam le!
- Hát jó, mindent elmesélek, de akkor üljünk le ide - mutatott arra a helyre ahonnan felállt. Helyet foglaltam mellette és én is a gyönyörű óceánt kedztem nézni, miközben Astrid mondókájára koncentráltam.
- Szóval... Először megtaláltuk a Peremet, és istállót, házakat építettünk. Sok fura dolognak voltunk a részesei aztán találkoztunk Hangával, akinek kiderült, hogy Dagur a bátyja, és ő pusztította el a faluját. Velünk volt egy darabig, aztán elment egy időre. Fafej talált magának egy csirkét amit azóta se enged el. Csomó új sárkányt fedeztünk fel. Mind lejegyzeteltünk róluk mindent amit tudtunk és Halvér most azzal foglalkozik. Takonypóc elvan, mint mindig, én pedig a szabadidőmben Viharbogárral vagyok. Cody Hablattyal van. És Hanga is visszajött.
- Húha... Hát... - megakadtam a mondandója közepében. Anyám.
- Tudod nem csak neked van olyan hiányérzeted valaki iránt - nem értettem mire célzott, de felvontam a szemöldökömet.
- Hogy érted ezt? - kérdezem, mire Astrid az óceán felé nézett és a szeméből egy könnycsepp csúszott ki.
- Nekem... Nekem... - megakadt a mondat felénél, amitől aggódva néztem rá - Elvesztettem a szüleimet.
Amint kimondta, teljesen lesokkolódtam. Megállt bennem az ütő. Te jó ég...

Astridot soha nem láttam még sírni, természetes most se jött ki egy kósza könnycsepp se a szeméből, de látszott rajta, hogy nincs jól.

- Te jó Odin... Mi... Mi történt? - kérdeztem óvatosan tőle, majd felém nézett.

- Egy járvány. Engem is Hablatyék mentettek meg az utolsó pillanatban. Őket már nem sikerült... Egy egész hajónyi ember... - sóhajtott egyet és folytatta - Szóval, már csak Te maradtál a családból nekem.

A vállára tettem a kezem. Nagyon átérzem amit érez, de neki még pokolibb lehet, mint nálam volt.

- Itt maradok. Soha többet nem hagylak itt. Se Téged, se a többieket. Ígérem.

Halvány mosolyra húzta a száját és megölelt. Természetesen viszonoztam, és amit mondtam neki, azt véresen komolyan gondoltam.

- Mit szólnál kevésbé lehangoló témához? - kérdeztem tőle, mire bólintott. Agyalnom se kellet azon, hogy mit akarok kérdezni az unokanővéremtől - Mi újság Hablattyal?

- Jaj, Hanga is folyton ezt kérdezi! Mégis mi lenne vele? - láthatóan megzavarodott, sőt még el is pirult!

- Megmondtad neki végre? Összejöttetek? - kíváncsiskodtam tovább fülig érő vigyorral az arcomon, mire ő elnevette magát.

- Hazel, csak barátok vagyunk. És nem is leszünk többek. Meg egyébként is, én nem is vagyok belé szerelmes! - ezen a mondatán kicsit meglepődtem, és kérdőn néztem rá. Ezt meg én nem hiszem el. Fülig odavan Hablatyért, és biztos vagyok benne, hogy ez kölcsönös. De akkor miért? Miért tagadják mind a ketten? Mindenki látja rajtuk, szóval...

- Ne már, Astrid! Szerintem még te magad sem hiszed azt el, amit az előbb mondtál! Egyértelműek a jelek. És olyan aranyosak lennétek együtt! Sőt, ha már Hanga is azt mondja, akkor 100 %-osan igaz! Meg régebben még szeretted... Az hova tűnt?

- Tudod, ugyanezeket én is elmondhatnám ám rólad és Codyról! Azzal mi lesz? Nagyon bírtátok egymást mégse lett belőle semmi!

- Na jó, inkább hagyjuk a fiúkat! Mit szólnál ha visszamennénk a többiekhez? - érdeklődtem meg, mire ő felpattant a sárkányára.
- Verseny a Peremig! Huhú! - ordította, majd én vigyorogva repültem utána Hope hátán.
Egyszerre értünk a Klub házhoz és besétáltunk. A többiek mind ott voltak és mosolyogva köszöntöttek minket. Mi Astriddal szintén így reagáltunk, mire Fafej odajött hozzám, átkarolta a vállamat és elindult egy velem hátat fordító fiú felé.
- Hazel, emlékszel még rá? - megkocogtatta a vállát, és hátrafordult. Szemtől szembe álltam vele. Codyval.
Annyira lefagytam, hogy ötletem se volt arról, hogy mi a fenét kéne csinálnom, de ő is ugyanígy volt ezzel.
- Szi... Szia - végül én tettem meg elsőnek a lépést a másik felé, ő erre a köszönés-féleségemre öleléssel válaszolt. Azonnal viszonoztam, majd elhúzódott.
- Hol voltál? - kérdezte, mire Kőfej a szavamba vágva választ adott.
- Most fogja elmesélni. Igaz?
- Igen. - mondtam, majd visszasétáltam Astridhoz. Mindenki árgus szemekkel méregetett, szóval belekezdtem.
- Miután Hullócsillag meghalt, nagyon depressziós lettem és senkivel nem beszéltem. Nem akartam senkit se látni. Ne vegyétek magatokra, úgy volt a legkönnyebb ha mindenkit kizárok magam körül. Végül bevált, mert feloldódtam, újra visszatért az életkedvem és akkor esett csak le, hogy teljesen itt hagytalak Titeket. Rögtön vissza akartam jönni, de annyira izgultam, hogy mit reagálnátok, hogy inkább halogattam a dolgot, minél tovább. Aztán most végre itt vagyok.
- Mi pedig nagyon örülünk Neked! - vágta rá Takonypóc.
- Igen! Mindig örömmel látunk! - mondta Halvér.
Mosolyogtam és teljesen elszállt belőlem minden gond és félelem. Végre ott vagyok ahová tartozom. A legjobb emberekkel körülvéve. 

15.rész

Az utóbbi időben, Hullócsillag halála óta, minden megváltozott. A szüleimmel egyre jobb kapcsolatba kezdtem végre lenni, a több, mint egy éves depresszióm után, és elköltöztünk. Ugyan csak pár utcányival arrébb, de ez a ház túl sok emléket idézett fel.
Az életem jobb kerékvágásba indult: elkezdtem koncentrálni a tanulásra, a jövőmre. Másra nagyon nem jutott időm.
Amióta depresszióban voltam, Hibbant közelébe se jártam. Hope-al napi szinten szoktunk menni repülni, és sokat vagyunk kettesben. Persze, neki is hiányzik a sziget, ahogyan nekem is, és végre valahára elértem azt a napot, hogy elmenjünk. Összeszedtem az összes bátorságomat, és felkutattam az előző házunkat, ahol most egy idős néni lakik, akivel kivételesen jó kapcsolatot ápolok. A kerítése, nem ér el odáig, ahol régen az átjáró volt, így gondtalanul át tudok menni. Lefedtem pár deszkával, így szinte teljesen észrevehetetlen.
Reggel, nagy gyorsasággal kipattantam az ágyamból, felöltöztem, és már indultam is a kertbe, ahol Hope pihent. Ő még csendesen aludt, de bunkó módon felkeltettem.
- Kelj fel álomszuszék! Ma van a nagy nap! - a boldogságomat nem tagadtam le, így gyorsan dobtam a sárkányomnak pár csirkét, amit örömmel elfogadott.
Hope: Egy óra múlva nem ért volna rá? Mondjuk az étel finom...
Megsimogattam az orra mellett, amire édesen reagált. Lassacskán végre indulásra foghattam.
Elértünk a ledeszkázott átjáróhoz, és megálltam előtte. A szívem majd kiesett a helyéről annyira izgultam.
Hogy fognak majd vajon fogadni? Emlékeznek-e még rám? Mi minden történt amíg nem voltam ott? Cody ott lesz?
Már maga a név gondolatától is kirázott a hideg. Ahányszor eszembe jutott, mindig sírni támadt volna kedvem. Túlságosan megkedveltem egy olyan fiút, akivel már valószínűleg többé nem is találkozom. Biztos ő is éli boldogan a szép életét, egy jobb baráttal az oldalán.
Hope: Jól vagy?
Szomorú tekintettel néztem rá, amiből valószínűleg leszűrte, hogy nem vagyok a toppon.
Hope: Figyelj, ne rágódj ezen. Mindenki örülni fog! Főleg Astrid.
- Nem ezért vagyok elkeseredve... - elharaptam a mondatom végét, és nem is terveztem befejezni. Túlságosan az a fiú volt az agyamban, akinek nem kellett volna. Megfontoltan a sárkányom felé néztem, és készültem neki megmondani az igazat - Szerintem én még mindig...
Hope: Még mindig mi, Hazel?
- Még mindig szeretem - kibökve ezeket a szavakat, egy kicsit megkönnyebbültem. Hope vigyorra nyitotta a száját, és hozzám bújt. Ezzel nagyon sokat segített.
A tüskés farkával felnyitotta a deszkákat, majd lefele mutatott vele.
Hope: Menj előre.
Mosolyogva bólintottam, majd elindultam. A sárkányom pár másodpercen keresztül utánam jött és átsétálva Hibbantra, nagyban beszélt hozzám.
Hope: Úúúú, annyira kíváncsi vagyok, hogy mi változott! Meg hiányoztak a többiek!
- Tudod, ezzel nem segítesz - nevettem el magam, majd egyik kezemmel megfogtam a másik felkarom.
Hope: Most gondolom nagyon izgulsz, mi? Dobog a szíved, és kapkodva veszed a levegőt!
A könyökömmel aprót belebokszoltam, ezzel jelezve, hogy elég a hülyéskedéséből, mert legszívesebben ott ájultam volna el egy helyben.
Felszálltam rá, majd odarepültünk a sziget felé.
Nem változott sokat, de a gyönyörűsége megmaradt.
Leszálltunk Bélhangos műhelye előtt, ahol ő éppen dolgozgatott valamin. Magában dúdolt valamit, majd amikor közelebb mentem hozzá, rögtön elejtette a szerszámát.
- Odinra! Hazel, te vagy az? - kérdezte tátott szájjal, miközben én felvettem a kalapácsát a földről. Jó volt újra látni, a régi, kedves Bélhangost.
- Igen, én vagyok. Jó újra látni - vigyorogni kezdett, majd egy laza mozdulattal megölelt. Örültem neki persze, de olyan erővel tette meg a gesztust, hogy kiszorította belőlem a szuszt is.
- De örülök Neked! Mesélj, miért nem jöttél? Vagy még jobb kérdés: hova tűntél el? - az alsó ajkamba haraptam, majd megtördeltem az ujjaim.
- Sok mindent fel kellett dolgoznom, és úgy volt a legjobb, ha kizárom a világot, és az embereket magam körül. Sajnálom, hogy nem látogattalak meg Titeket, és borzasztóan hiányoztatok már! De sajnos csak így sikerült jobban lennem, ha magamra maradtam.
- Teljesen átérzem a helyzeted, figyelj! Ezt tartottad helyesnek, ez oké. Nekünk is nagyon hiányoztál, de főleg a srácoknak. Remélem most már nem tűnsz el időkre! Astrid nagyon nehezen viselte, hogy nem volt mellette az unokatestvére, jobb ha tudod...
- Ó, te jó ég, mit tettem... - elkeseredve kaptam a fejemhez, és elgondolkoztam a tetteimen. Mindenkit kizártam magamtól, és nem engedtem meg semmifajta törődést... Hogy tehettem ilyet? Ráadásul egy családtagommal, aki egyben az egyik legjobb barátom?
- Ne aggódj, örülni fog Neked - mosolyogva rárakta a kezét a vállamra, majd folytatta - Pont, mint én! - elnevettük magunkat, egy jó hosszú ideig, de Bélhangosnak még mindig volt mondandója - Látogasd meg Pléhpofát is! Ő is biztosan örülne a látogatásodnak. Vagy inkább nevezzem visszatérésnek?
- Végleges visszatérés. És egy hatalmas hiba - javítottam ki nagyot sóhajtva. Lerakta a kalapácsát az asztalra, és felém jött szigorú tekintettel.
- Hazel, hagyd abba, mert a végén még megsiratom a hibádat - felengedve ismét elröhögte magát.
- Hol találom Pléhpofát? Ugye nem zavarnám meg a dolgában, ha köszönnék neki? - kérdeztem gyanakvóan, mire ő megrázva a fejét, válaszolt.
- A Nagyteremben ül, és hallgatja a panaszokat. Szerintem ha most mennél oda, még hálás is lenne - elnevettem magam, aztán Hope felé kezdtem indulni. Már majdnem odaértem hozzá, amikor gyorsan visszafordulva megöleltem Bélhangost.
- Nagyon örültem a találkozásnak - mondtam, majd elhúzódtam tőle, aki aprót bólintott.
- Úgyszintén. De ígérd meg, hogy nem ez volt az utolsó, és nem is hagysz itt minket - a mondata hallatán átfutott rajtam egy érzés, hogy tényleg megbántottam őket, és mindenáron egyedül akartam lenni.
- Megígérem - végleg kilépve a Műhelyből, elindultam Hopeal a nyomomban a Nagyterem felé, aki egyfolytában arról beszélt, hogy mindvégig neki volt igaza, és, hogy senki nem dühös. Ebben nem nagyon értettem egyet vele, de nem akartam elrontani a jókedvét.
A Nagyterem ajtaját kinyitva nevettető látvány tárult elém. Több, mint 10 ember állt sorba a Főnök előtt, aki egy nagy székben ülve fogta a fejét, miközben hallgatta Swent, ahogy éppen arról beszél, hogy nincs meg az egyik báránya, mert valaki ellopta, állítása szerint Gusztáv.
- Swen, már napi szinten mondod ezt nekem! Miért nem beszélsz inkább Gusztávval erről? - kérdezte fáradt hangon a bárányok gazdájától.
Az emberek mellett sétálva, mind rám köszöntek, és üdvözöltek. A Főnök elé érve hangosan köszöntem.
- Nekem is lenne egy panaszom, Uram - mondtam, és a hangomra rögtön felkapta a fejét, és széles mosolyra húzta a száját.
- És mi az? - kérdezte felém közeledve.
- Hiányzott a sziget - válaszoltam óvatosan mosolyogva. Elém érve ő is brutálszorosan megölelt, és elengedett.
- Mi szél hozott? Hogyhogy így eltűntél? - sok kérdése lett még volna, hallatszott a hatalmas lelkesedésén. Örültem neki, hogy végre láthatom ugyanazt, a boldog Pléhpofát, akit régen is.
- Feldolgoztam a múltat, ezért nem jöttem a szigetre vissza. De a végén már annyira hiányérzetem volt, hogy... Egyszerűen muszáj volt.
- Nagyon örülök Neked! Tudod mennyire hiányzott Fafejnek a sok hülyülésetek? Vagy Astridnak, maga a lényed? - a szívem ismét összeszorult a lány neve hallatán, és egyre inkább csak arra tudtam gondolni, hogy bárcsak láthatnám végre.
- Bélhangos már szóba hozta... Már nekem is hiányoznak. Ugyan nem töltöttünk el túl sok közös időt együtt, de nekem akkor is a szívemhez nőttek. Ahogy ez az egész sziget. Mindig magával ragad a látványa, amikor Hopeal felette repülünk! Annyira gyönyörű... És az ember nem akar betelni vele - miután kifejtettem az érzéseimet Pléhpofának, elnevette magát és a vállamra helyezte a kezét.
- Jobb lesz, ha meglátogatod a többieket. Bélhangos mondta, hogy hol vannak, ugye? - kérdőn néztem vissza a Főnökre, aki ebből a tekintetemből vette is a szitut - Régóta nem történt semmi új dolog velük, így a fiam kitalálta, hogy messzebbi földekre szeretnének menni, én pedig elengedtem őket. Egy szigeten vannak, innen pár órányira délre.
- Értem, köszönöm. Akkor odamegyek - megsimogattam Hopeot, aki már türelmetlenkedve várt az új infók hallatán, és nagyon sietni akart már, arra a bizonyos szigetre - Melyik sziget az, Uram? Ilyen kis ismertetőt kérhetnék róla? Hogy majd megtaláljam? - elmosolyodtam, amire a Főnök ugyanezt tette, és belemélyülten magyarázni kezdett.
- Szép az a sziget. Hidd el rögvest rá fogsz ismerni. Egy hatalmas erőd van az elején, ami egyenesen a tengerre néz - tenyerével a terembe mutatott, össze-vissza. Próbáltam értelmezni a szavait, de nem teljesen ment. Annyira átérezve beszélt, hogy a végén átkanyarodtunk egy másik témára. - ...aztán a végén Cody volt - elröhögte magát, én meg csak akkor kaptam észbe, erre a névre. Rögtön felkaptam a fejem, és kérdőn néztem rá.
- Elnézést, elkalandoztam. Megismételné? Mi-mi van Codyval? - dadogtam, a szemeimmel a sárkányomat keresve, aki nagyon jól elvolt egy hatalmas termetű fajtársával. Még sosem láttam, de biztos innen valakié.
- Semmi gond. Nos, tudod, amikor Cody három esztendőre elment nyomtalanul, és mikor már te fél éve eltűntél, akkor visszajött, és elmesélt mindent. A szülei nem éltek, de kellett valami ok, hogy visszatérjen a szigetére, így nevelőszülőkhöz került. Aztán ő is felcseperedett, és visszatért hozzánk. Így most ő is a Fiamékkal van, Sárkányperemen.
Leesett cirka majdnem az állam, amikor meghallottam. Cody ott van? Láthatom még?
- Odinra... - ennyi jött ki összesen a számon, és még mindig az ámulat hatalma alatt voltam.
- Meglepődtél, mi? Nem csodálom. Na, indulj, látogasd meg őket is! - mosolyogva mutatott az ajtó felé, én pedig fütyültem egyet Hopenak, aki már rögtön ott is termett. Felszálltam rá, és már majdnem kimentem a kapun, amikor egy pillanatra visszanéztem.
- Uram! Még valami! Kié az a sárkány? Nagyon szép - mondtam, majd az új jövevényre mutattam. Pléhpofa odasétált, és megsimogatta, aztán nevetve fordult felém.
- Ő Fejtörő. Az új segítségem - válaszolta, majd helyet foglalt ismét a székében, és a tömeg felé fordult. Mi pedig kirepültünk.
- Szóval, délre kell menni, és pár órányira van - összegeztem Hopenak, aki egy helyben repült a levegőben.
Hope: Ennyit én is felfogtam. Más?
Megráztam a fejem, majd előre mutattam.
- Indulás! - emeltem fel a hangom, majd megsimogattam a hátát, ami eléggé tetszett neki. Egy gyors löketet vett, és elindultunk.

/2 óra múlva/

- Előbb majdnem elaludtam. Viccen kívül - ásítottam egyet, majd felültem.
Hope: Tudom. Elég hangosan veszed a levegőt.
Elröhögtem magam, és simogatni kezdtem. Bevallom, már nagyon untam az utat, és kedvem lett volna visszafordulni, mert féltem a többiek reakciójától.
Vajon örülni fognak, vagy elküldenek? Cody még emlékszik egyáltalán Rám? És Astrid... Astrid mennyire lett megbántva? Egyáltalán lehet olyan a kapcsolatunk, mint régen?
Hope: Hazel, Hazel, nézd!
A fejével előre biccentett, én meg a kezemet a homlokomhoz téve, mint egy katona, hogy a Nap fényét kivédjem. néztem előre.

- Ez lesz az! Sárkányperem...
Lassan odarepültünk, én pedig lepattantam Hoperól. Valami kikötőben szállhattunk le, szóval a lépcsőn gondolkodás nélkül felfele kezdtem menni.
A hely gyönyörű szép volt. Maga a kültakarója, a hegy, az erdők, az ég... Csodálatos volt. Már csak egy valami hiányzott a képből: a csodálatos barátaim.
Felértem a lépcsőn, ami pokoli hosszú volt, és megláttam Fafejet. Nem változott sokat, cirka semmit. Épp beszélt egy csirkéhez, akivel láthatólag jól elvoltak.
Egy félkör alakú építmény előtt álltunk, aminek nyitva volt az ajtaja. Fogalmam nem volt, hogy mégis micsoda, de abban a tudatban maradtam, hogy majd megtudom.
Az a csirke egyfolytában engem nézett, ami egy kissé kezdett irritáló lenni. Fafej épp beszélt hozzá, de amikor ránézett a csirkére, valami elgondolkodtatta.
- Mi az, csirke? Mit nézel annyira? - kérdezte, aztán egy laza mozdulattal felém fordult. Én idiótán elkezdtem mosolyogni, mire ő leejtette a kezében lévő fadarabot, és tátott szájjal bámult.
- Szia - tettem meg az első lépést a beszélgetés irányába, de ő még mindig ugyanott állt egy helyben.  A hülye vigyort még mindig magamon tartottam, de nem sokat segített.
Még így álltunk legalább egy fél percig, aztán már úgy voltam vele, hogy hagyom az egészet, és hazamegyek, de akkor megszólalt.
- Hazel itt van... - kezdte halkan mondogatni, aztán lenézett a földre - Hazel itt van... - ezt már közepes hangerővel jelentette ki - HAZEL ITT VAAAN!!! - ordította, majd felém kezdett rohanni. Éreztem, hogy ebből ordítás lesz, de, hogy ekkora... Jesszusom, beleremegett az egész sziget.
Fafej miközben odaért hozzám, megölelt, igaz csak pár másodpercre, de akkor is viszonoztam, aztán gyorsan elhúzódott, a vállaimon tartva a kezét, kezdett bele a mondandójába.
- Odinra! Mit keresel itt? Hova tűntél? Miért mentél el? - millió kérdéssel árasztott el, amikre egyenlőre még nem tudtam választ adni, mert egyfolytában csak kérdezgetett, de a végén elkapva a csuklómat, elkezdett rángatni - Gyere, felmegyünk az Istállóhoz, és ott... - nem tudta befejezni a mondatot, mert egy sárkány repült közvetlen mellénk. Ha pontosak akarunk lenni egy Gronkel.
- Óóó, te jóságos Odin! Hazel, te vagy az? - lepattant a sárkányáról, majd ő is megölelt, ami már olyan szoros volt, hogy kinyomta belőlem a szuszt, pont mint Pléhpofáé.
- Igen, igen én vagyok - prüszköltem ki magamból a szavakat, mire végre elengedett. Mosolyogva ő is kérdezgetni kezdett, végül Fafej beavatta a tervébe... Rögtön egyetértett, és felfelé kezdtek mutogatni. Ismét elindultunk, mígnem végül fel is értünk. Ott Takonypócba futottunk bele, aki épp Kampóval veszekedett.
- Takonypóc, nézd kit hoztunk! - kezdett bele Halvér, majd Fafejjel együtt elléptek előlem, így csak én látszódtam. Megint beerőltettem azt a hülye vigyorom, mire neki leesett majdnem az álla.
- Selfie-társaaam! - kiáltotta, aztán felém rohant. Mint eddig mindenki, szintén kaptam egy ölelést, amit, mint az összeset, viszonoztam - Hogy kerülsz ide? Hol hagytál eddig? Kivel csinálok képeket, ha te nem vagy itt?
Mosolyogni kezdtem felé, mígnem eszembe jutott valami. Előkaptam a telefonomat a zsebemből, igaz, ez már nem a régebbi volt, de a lényeg ami rajta van. Feloldottam a zárat rajta, és a hátteremet az orra alá nyomtam.
- Még mindig ez a háttered? - érdeklődött totál meghatódva, mire bólintottam.
- Egyhamar biztosan nem fogom leváltani - válaszoltam. Taknyi elfordult tőlünk, amire én kérdőn néztem a többiekre. Megrázták a fejüket.
Takonypóc mögé léptem, és rátettem a kezemet a vállára. Nem értettem, hogy mi a történhetett. Valami rosszat mondtam, tettem?
- Jól vagy? - kérdeztem, az arcát kémlelve, mire végre valahára megfordult. Egy ártatlan könnycsepp éktelenkedett az arcán, amire nem tudtam nem felfigyelni - Takonypóc, te sírsz?
- Nem, csak por ment a szemembe! - vágott vissza.
- Szóljunk a többieknek! Annyira jó, hogy itt vagy! De aztán minden kérdésünkre válaszolj! Tudod, mennyire aggódtunk érted? Hogy mi lehet veled? Főleg Astrid... - mondta Halvér.
- Tudom, és annyira sajnálom... - válaszoltam, aztán Fafej felszólalt.
- Ez nagyon őszinte volt...
- Mi volt nagyon őszinte? - szállt be a beszélgetésbe Hanga és Hablaty is.
- Hablaty, nézd ki van itt! - konferált Halvér, aki újonnan is felém kezdett mutogatni. Szokásomhoz híven hülye vigyort magamra erőltettem.
- Ö... - Hangának csak ennyi jött ki a száján, amit meg is értek. Ha csak úgy hirtelen beállítok, egy év után... Hát...
- Sziasztok - köszöntem a tőlem telhető legkedvesebben. Hanga elmosolyodott, Hablaty meg még mindig nem szólt semmit... Éljen Hazel, akinek ennyi esze van.
- Szia! - köszönt vissza, aztán ő is mosolyra húzta a száját - Hát te? Merre jártál ennyi ideig?
Ismét a kérdések... Jaj...
- Mindent elfog mondani, megígérte. Csak akkor kerítsünk elő mindenkit, aztán szép sorjában elmeséli a dolgokat - Fafej kiváltott a beszélgetésből, amiért hálás is vagyok neki.
- Örülök, hogy látlak - jött oda Hanga, és megölelt. Én szintén vissza őt, aztán eltávolodtam.
- Astrid merre van? - kérdeztem mindenkitől.
- Repülni ment Viharbogárral. Valahol itt lesz a szigeten - válaszolta Hablaty, mire én gyorsan felültem Hopera.
- Akkor megkeresem - mondtam, és felszálltunk..

/Sziasztok!
 Igen, tudom. Nagyon rég nem volt rész, de most így nyár alkalmával, újult erővel belevágok a  történetírásba! Remélem mindenki látta már az új évadot, és tetszett is neki! :) Na meg persze, hogy  jól telik a nyár... :) /

Bocsi, bocsi, BOCSIII

Sziasztok!
Igen, újra én vagyok... És hát... Elég rég nem volt rész, se új infó, se semmi...
Nagyon nagyon sajnálom! De sajna olyan kevés időm van, és még mellé a tanulás is, ami teljesen leszívja az agyam... Szóval katasztrófa. Azonban ennek ellenére, mégis van lenne egy pozitív dolog: nekiálltam írni a következő részt, és hamarosan fel fog kerülni! :) Elég hosszú lesz, úgyhogy lesz, majd mit olvasni! :)

14.rész

Sziasztok! :)
Igen, tudom, nagyon rég volt rész, de most meghoztam végre valahára! ^-^ Remélem azért tetszeni fog! :) És még egyszer bocsi, hogy nem hoztam, de a suli... Katasztrófa! :D



Nos, igen. Itt állok egy szombati délutánon teljesen tehetetlenül, hogy mégis mit csináljak. Az unalom és a depresszió elveszi előlem az életet...
Kb 2 hónapja jöttek haza a szüleim az állatkórházas kaland után. Épp nem voltam otthon, Asztriddal voltunk moziban, aki időközben hozzánk költözött, mert a szülei elmentek a nagyszüleinek segíteni, és Asztrid nem mehetett. Na, de nem ez az, ami miatt mélyponton vagyok. Hanem Hullócsillag miatt...
Hazajöttünk Asztriddal, épp röhögve léptünk be a ház ajtaján. A szüleim felálltak, és behívtak minket a konyhába... Itt már tudtam, hogy valami rossz lesz...
Hullócsillag sajnos beszedett egy rák-fajta betegséget, és elpusztult... Itt tört össze bennem a mécses, depresszióba estem, mindennap sírtam. Hogy mi történt velem ezek után? Dióhéjban leszögezem:
mindenkivel borzasztóan bunkó voltam, egyfolytában csak tanultam, mert a kedvenc sportomat nem tudtam csinálni, mivel a legjobb barátom itt hagyott... A végén a szüleimnél betelt a pohár és közölték, hogy így nem élhetek.
Most tartok itt. Sokkal jobban vagyok, de a hiánya még mindig nagyon fáj! :( ...
- Hazel!-nyitott be Asztrid a szobámba.
- Szia Asztrid!-huppant le mellém.
- Te meg Én Mozi MOST!!!
- Nincs kedvem most moziba menni...
- Neked soha, semmihez nincs kedved! Ugyan már mozdulj ki! Egyfolytában itt bent kuksolsz! Vagy tanulsz vagy laptopozol! Legyen végre elég!
- Én még gyászolok Asztrid...
- Tudom. De ezt akkor sem csinálhatod a végtelenségig! Éld az életed!
- Élem én.
- A szobádban zsepitengerben!
- Mi azzal a baj?
- Az, hogy te sosem fogsz ezen túllépni! Tudom, hogy nagyon megvisel, engem is megviselt. Nekem is hiányzik, de ő is ezt akarná.
- Hogy felejtsem el?!
- Nem! Azt, hogy a szívedben őrizd tovább!-itt felnéztem a plafonra. Asztridnak igaza van.
- Ha egyszer tudni fogom csinálni, megölöm a rohadt rákot.-dühöngtem.
- Segítek.-hajtotta a vállamra a fejét. Itt kicsördült a szememből 1-2 könnycsepp. Ültünk még vagy egy 20 percig teljes csendben, míg végül felszólaltam.
- Menjünk moziba.
- Ez az!-mosolygott, és fel is pattant.-Hotel Transylvania 2?-kacsintott.
- Annak van folytatásaaa?????
- Naná! Most adják! ^-^
- Akkor menjünk! :) -bólintottam.
- Szupi akkor induljunk, ha nem akarjuk lekésni!
- Oké! :D
És elmentünk moziba.

Ennyi lett volna a rész, bocsi, hogy ilyen rövid, de sajnos csak ennyire futja az időm! :/

13.rész

***Cody miután elment azóta eltelt 3 év. Mára már elég jól belejöttem a sárkányokkal való gyakorlatozásba, és így már versenyezni is tudok a többiekkel. :) ***

Reggel felkeltem az ébresztőmre. Kipattantam az ágyamból, felkeltettem Hopeot és kifutottunk a Főtérre. Gyors megbeszélést kellett tartanunk.

Amióta Cody elment tőlünk, azóta megváltozott a csapatunk. Teljesen.

Takonypóc, mint már tudjátok, a fegyvertárban szorgoskodik, Kőfej és Fafej a mókai mesterei lettek, Asztrid a Hibbanti Őrségbe csatlakozott, Hablaty meg.... Ő maradt Hablaty. :) Hanga rá egy évre elment, akivel időközben egész jóban lettem. Codyról semmit nem tudunk, nem beszél senki róla. Most azonban egy közelgő veszély fenyegeti az egész szigetet. Dagur kiszabadult a börtönből, és bosszút akar állni Hablatyon. Ezért kitaláltuk, hogy megkeressük, és megnézzük, kihallgatjuk, a terve ellen.

- Bocsi srácok, itt vagyok!-álltam be a körbe.

- Semmi gond. Szóval!: Hazel, és Takonypóc halad balról! Kőfej, Fafej, ti jobbról! Asztrid és én megyünk elől, Halvér, te pedig minket fedezel!-újságolta Hablaty a stratégiánkat.

- Mindez rendben van Hablaty, de még párszor nem próbáljuk el az indulást, és az alakzatokat? Mert ha naplementekor indulunk, akkor bőven belefér az időnkbe!-tette Takonypóc a vállamra a kezét, én pedig bólogattam.

- De Takonypóc, el fogjuk gyakorolni!

- Mondjuk most?-mosolygott rá Hablatyra Asztrid.

- Rendben, próbáljuk el, most.-egyezett bele Hablaty, s azonnal a tenger felé repültünk.

- Oké srácok! Alakzatba!-kiáltotta, és azonnal alakzatban repültünk.

- Várjatok lefotózom!-vigyorogtam gonoszan, előkaptam a mobilom, és nyomtam egy képet. Takonypóc persze hülye pofát vágott, a többiek vagy meglepettek, vagy mosolyogtak rajta.
- Hát, ez állat lett! :D -röhögött Takony, s kivette a kezemből a mobilomat.
- Hé! Add vissza!-nyúltam a mobilom után.
- Ezen most mit kell csinálni,-nyomogatta, megnyomta a selfie gombját, és selfieket csinált magáról.
- Hű, de szép vagyok!-röhögött a kamerába.-Ezt, hogy hívják?
- Selfie.
- Király neve van...-vigyorgott a mobilomba.-Gyere közelebb!-odarepültem mellé.
- Nyomjunk egy ilyen selfiet vagy mit! ;) -kacsintott, és mind a ketten belemosolyogtunk.
- Kirakom háttérnek!-nevettem és beállítottam, elraktam a mobilom.
- Hahó eszesek már gyémánt alakzat van!-ordított fel Halvér.
- Hupsz, bocsi!-álltunk be.
- Oké srácok szép munka!-fordult velünk szembe Hablaty.- De Dagur ellen lopakodó stratégia kell!
- Vagyis amit az előbb vettünk?-kérdezte Fafej.
- Igen, az.-válaszolt Hablaty, és nyomban folytatta.-Menjetek haza, pihenjétek ki magatokat, és naplementekor a Főtéren találkozunk. Mind visszamentünk Hibbantra, Kő és Fa mentek aludni, Halvér tanulmányozza a térképet, amerre haladnunk kell, Hablaty repülni ment, Asztrid, Takonypóc és én hozzánk mentünk. Hazaértünk, adtunk a sárkányainknak halat, és leültünk a kanapénkra.
- És, mit csináljunk estig?-dőlt hátra Takony.
- Hazel?-nézett rám Asztrid is.
- Hát, amit akartok! Nekem édes mindegy.
- Akkor menjünk el.... Ilyet csinálni!-vett le egy fényképet a polcról. Apukám, Anyukám és Én akkor boboztunk életünkben először.
- Hogy mi?! Bobozni?!-akadtam ki.
- Ez mi?-vette ki Asztrid Takony kezéből a képet.
- Bobnak hívják, egy olyan taliga, ami egy sínen közlekedik, és te fékezheted le, de nagyon állat!-magyaráztam el dióhéjban.
- Ki szavaz erre? Az tegye föl a kezét!-rakta fel Asztrid a kezét. Takony utána.
- De mennyi az idő?-néztem rá az órára. 9 óra volt.-Apám, nagyon sok időnk van még!
- Akkor?-mosolygott Asztrid.
- Oksi, menjünk! :) -egyeztem bele. Elindultunk a Bobpályára.

***Fél óra múlva***

Röpke fél óra után, de odaértünk a bobpályára. Vettünk belépőket, és megálltunk a büfé előtt.
- Szóval akkor mindenkinek van 20-szori lecsúszása. Bárhogy lehet menni.
- Király!-mosolyogtak. Nekiálltunk bobozni. Eleinte 3-asban mentünk, de utána mindenki egyedül. A vége az lett, hogy még vettük egy jegyet, mert még akartunk menni. :D Jól elütöttük az időt, sajnos annyira jól, hogy rohanni kellett, hogy időbe odaérjünk.
- Megjöttünk!-futottunk be a Főtérre, ahol a többiek már vártak minket.
- 20 percet késtetek! Mégis mire véljük ezt a fajta hozzáállást?!-akadt ki Hablaty.
- Hát, igen.-bólogatott Halvér, Fafej és Kő.
- Jó bocsánat.-mondtuk egyszerre.
- Semmi baj, de máskor légyszi legyetek pontosabbak! :) -mosolygott Hablaty, mire Asztrid előrelépett és belenyomta a fejét az övébe.
- Iszonyat király volt amit csináltunk!!!!!!!! :D -ugrott fel Asztrid.
- Még szép! :'D-röhögött Takony és átkarolta a vállamat. Én csak hevesen bólogattam. Annyira jó barátok lettünk Takonnyal az elmúlt 3 évben, hogy arra nincsenek szavak! :)
- Nos, akkor hát sárkányra és induljunk!-intett Hablaty lezárva a témát, mi felültünk a sárkányokra és elindultunk Dagur flottája felé...


Bocsi, hogy ennyi ideig nem volt rész. El voltam foglalva. :/ Remélem ez tetszett, mihamarabb hozom a folytatást! :)

12.rész

Jól indult a napom. Reggel egy átlagos kis futással indítottam, de amik utána következtek... Azok elrontották a jókedvemet...

- Hope lassíts!-lihegtem mögötte 20 méterrel.
Hope: Gyere már!-intett a fejével előre.
- Nem vagyok olyan gyors!-léptem ismét futásba váltott át.
Loholtam, de utolértem. Elértünk a vízeséshez. Utánunk értek be Codyék Hóviharral.
- Másodikok vagytok!-lihegtem, miközben támaszkodtam a lábamra.
- Tudjuk!-kapkodott levegőért ők is.
- Szép volt srácok! Jöhet a következő gyakorlat?-szállt le Hablaty Fogatlannal.
- Még egy kis idő....-álltam fel-Oké, most már jó!
- Sárkányra fel! Asztridig a leggyorsabb tempóban menjetek!!-repült fel-3.....2......1!!!!!!!!!!!!!!!!!!-ordította, mi pedig szélsebesen szárnyaltunk.
Hogy miért vannak ezek a gyakorlatok? Asztrid zseniális ötlete volt, azzal az érvel, hogy felszeretne mérni minket. Hajnali 5 óta talpon vagyunk és azóta edzünk....
Épp megelőztük Codyékat és leszálltunk Asztridhoz.
- Rendben! Hazel az első!-kiáltott Halvérnek. Odasétáltunk Halvérhez, aki felkonferált  mindent.
- Túléltétek az egynapos felmérésünket!-jelentette be büszkén. Én belekaroltam Codyba és a vállára hajtottam a fejem.
- Látom fáradt vagy!-kacsintott rám Halvér.
- Nem kicsit!-kaptam föl a fejem.
- Szóval...-nézte a könyvét-Hazel 5 versenyt nyert, Codyval egyetemben.
- Tehát döntetlen... Ajh, miért nem Cody nyert?-jött oda Hanga, ellökött Codytól és ő karolt bele.
- Cody gyere!-jött be Bélhangos az arénába.
- Megyek!-lökte el magától Hangát.
- Jössz sétálni?-fogta meg a vállamat Asztrid.
- Még szép!-feleltem és már ki is mentünk.
Sétálgattunk 1 órát, beszélgettünkés segítettünk Gothinak. Visszafutottunk az arénába, ahol Cody volt a csomagjaival (?!).
- Itt meg mi folyik?-tette Asztrid csípőre a kezét.
- Codynak élnek a szülei!!! És szóltak Gothinak!-hadarta Halvér.
- Mi?-kérdeztem MÉG nyugodtan.
- Igen képzeld. És most hazamegy hozzájuk! Hú, libabőrös vagyok!-jelentette ki.
Odasétáltam Codyhoz és elráncigáltam a többiektől. Nem nagyon vették észre, nagyban beszélgettek.
- Mi ez az egész?-érdeklődtem.
- Élnek még! Annyira örülök neki!-mosolygott.
- Ja, hogy ez egy ilyen látogatás féle lenne?
- Mi? Nem. Hazamegyek!-fogta meg a vállam. Én már itt kezdtem rosszra gondolni, ezért könnybe lábadt a szemem.
- Végleg?-csuklott el a hangom.
- Végleg. De ígérem, jövök látogatóba!-próbált nyugtatni, mire én megöleltem.
- Hiányozni fogsz!-suttogtam.
- Te is!-válaszolta.Ekkor Bélhangos jött be a kapun.
- Cody indulnod kell, itt a hajó!-mondta. Elengedett és mélyen a szemembe nézett.
- Ígérem, még találkozunk.-fogta meg a kezem. Én megráztam a fejem. Megtöröltem a szemem, épp elengedtem a kezét, és indulni akartam, mire ő visszahúzott magához és megcsókolt. A csók végén végleg elengedte a kezem, és mindenkitől elköszönve kisétált az Arénából.
- Jól vagy?-fogta meg a vállamat Asztrid, én pedig még mindig Cody hűlt helyét néztem.
- Nem nagyon.-töröltem meg a szemem. Asztrid megölelt, utána pedig bólintottam Hopenak, aki mellém jött.
- Nem gond ha elmegyünk?-néztem a többiekre. Megértően bólintottak, így amilyen gyorsan csak lehetett kirepültünk, és a tenger felé vettük az irányt.
Hope: Azért ugye jól vagy?-kérdezte a sárkányom, mire én hátradőltem rajta.
- Nem. Nem vagyok jól.
Hope: Nekem is nehéz volt elköszönni Hóvihartól, de sikerült.
- Nekem ez több volt, mint elköszönés.
Hope: Akkor mi volt?
- Megszakadt a szívem. Meg eleve is túl hirtelen jött ez.
Hope: Igaz. De tedd túl magad rajta! ;)
- Oké. :')
Hope: Van kedved filmet nézni? :)
- Mindig feltudod dobni a kedvemet! :') -simogattam meg, és hazarepültünk. Megnéztük a Herkulest, amin jó sokat nevettünk.
Hope: Jaj Istenem... Hulla-hopp! x""""""D -nevetett a sárkányom.
- ,,A lelkemet kiteszem, hogy megöljem" :''''''''''D -töröltem le a könnyeimet.
Hope: Hú, ez állat volt. Vagy mondjam azt, hogy hulla jó? xD
- xD
Hope: Na, sikerült kiverned a fejedből Codyt?-rontotta le a kedvem.
- Kösz, pont kezdtem jobb kedvre derülni. :/
Hope: Hoppá bocsi...
Egy kis csend kerekedett köztünk, mire Hope elkezdte a szájával bibrálni a távirányítót. Én csak szomorúan a padlót néztem, mire felcsendült Meg dala.
-,,Ha volt is bűn, mit elkövettem, már régen leróttam az árát..."-énekelte, mire Hope megállította.
- Ez mire is jó?-néztem rá.
Hope: Nem érted a szöveget? :)
- Értem ám a célzást! ;) -kacsintottam nevetve.
Hope: Miért is nem látod be te is?-rakta rám a szárnyát.
- Ő elment Hope! Nem jön vissza csak mit tudom én... 5 év múlva!-fakadtam ki.
Hope: De te is meglátogathatod!
- Figyelj, ez neki biztos nem jelentett semmit, ez az egész!-álltam fel hevesen magyarázva.
Hope: Akkor miért csókolt meg?
- Hát..... Azt nem tudom.....
Hope: Na látod! Van itt csillag! :)
Rámosolyogtam, s bólintottam. Talán van még valami. Fáradt voltam, így ráhajtottam a fejemet, és elaludtam...

Egy kis apróság - azaz a 3.évad Sárkánylovasai

Heló népség! :)

Igen, nem voltam egy ideig. :/ Most csak egy röpke 5 percre futja az időm (sajnos). Amint lehet leszek, ígérem, de most családi okok miatt nem leszek egy pár napig. :/ :( Egyébként köszönöm az 1000 oldalmegjelenítést! ^-^ Na, de nem is húznám tovább az időt!

Ez itt egy kis videó a Hólidércről. Én sokkal nagyobbnak képzeltem,  de úgy látszik ilyen kis közepes a mérete.
xD Egyébként Takonypóc jól néz ki abban a hóban! :'D
Mára ennyi, sziasztok! :)