6.rész

Hamar odaértünk a szigetre. Gyorsan megbeszéltük a tervet és elbújtunk egy nagy szikla mögé. A sárkányok is elfutottak egy biztos helyre. A terv így nézett ki:

1. A fiúk ideérnek, keresnek.
2. Jelzünk a sárkányoknak akik egy kicsi tüzet lőnek le.
3. Halvér elfut (ezt Kőfej mondta :D)
4. Mindenki elindul megkeresni, hogy mi ez és akkor mi előugrunk.
5. Megijednek.

Aszrid az őrszemünk. Már 1 órája a parton ül. Kőfejjel barkobáztunk éppen amikor hozzánk futott.
- Itt vannak! Jönnek!-mondta és azonnal magával rántott minket is a rejtekhelyre.
- Hú, de várom már, hogy Fafej úgy visítson, mint egy kislány!-röhögött Kőfej.
- Psszt! Halkabban!-szóltam rá.
Leszálltak a fiuk. Mi magunkba fojtottuk a röhögést, mert Fafej Takonypóc mögött jött, mivel itt volt a sárkánya! :D
- Talán itt lesznek...-szállt le Hablaty Fogatlanról.
-Jöhet a jel?-kérdeztem halkan. Bólintottak. Jeleztem Hopenak, aki a többieknek. Elszállt pár tűzgolyó és Halvér tényleg elfutott! :O :D
Elindultak keresni. Mindegyikőjük tök ideges volt. Asztrdi felénk nézett:
- Jól van itt az idő!-Bólintottunk, számoltunk:
Asztrid: 1...
Kőfej: 2...
Én: 3!!!
Hirtelen előugrottunk és azt ordítottuk, hogy: BÚÚÚ!!!!! Felordítottak és elfutottak, amíg mi a földön voltunk a röhögéstől. Aztán visszafordultak... Elég dühös pofát vágtak... :/
- Ez meg mi volt?!-akadt ki Takonypóc.
- Poén.-röhögött Kő.
- Ebben mi a franc a poén?!-vette fel a kesztyűt Fa is.
- A megijesztés mondjuk?-állt fel Asztrid a földről.
- Szerintem annyira nem volt vicces.. Aggódtunk értetek, hogy hol vagytok... De most már értjük...-nézett ránk Hablaty és elindultak vissza a sárkányaikhoz.
- Most hová mentek?-kiáltottam utánuk.
- Kirándulni!-ordította vissza Hablaty.
- NÉLKÜLETEK!!!-üvöltötte Takony. Ránéztem a lányokra. Nem voltak túl boldogok. :(
A srácok elrepültek. Mi itt maradtunk...
- Talán mégsem volt olyan jó ötlet...-ültem le.
- Nem. Nem volt az.-ült mellém Asztrid is.
- Ezt miért is csináltuk?-csatlakozott Kőfej.
- Már nem is tudom...
- Megfogják bocsátani?
- Remélem...
Ekkor megcsörrent a telefonom. A lányok felugrottak és ordítottak, de utána rájöttek, hogy nem öli meg őket.
- Háló?-vettem fel.
- Szia Kicsim...-szipogott Anya.
- Anya mi történt?-álltam fel idegesen.
- Hullócsillag beteg... Nagyon beteg...-csuklott össze a hangja. Én annyira lefagytam, hogy válaszolni se tudtam. Könnyek dőltek a szememből.
- Mi?
- Az orvos azt mondta, hogy reménykedjünk abban, hogy megéri a reggelt.
- Ne.... NEM! AZ NEM LEHET!-emeltem fel a hangom bőgés közepette.
- Kérlek maradj ott ahol vagy, mert nagyon messze vagyunk Tőled.
- Hol vagytok?
- Franciaországban egy állatorvosnál. Most műtik.
- Ne... NEEE!!!!!!-ordítottam fel.
- Majd hívlak még, rendben? Csak nyugodj meg, jó?
- Hogy nyugodjak meg?!
- Le kell tennem hívtak minket. Szeretlek, szia.-Letettem a telefont. A lányok felé fordultam. Dőlt belőlem a könnye  hada, már a bőgés szélén álltam. Felém néztek. Tudták, hogy valami nincs rendben. Kőfej remegő hangon megkérdezte:
- Mi történt?
Nem bírtam tovább. Belehalnék abba, ha elveszítem a legjobb barátomat. Kiskorom óta velem van. Ő az aki vigasztalt. Aki szeretett. Aki velem volt, ha baj van.
Akkor a földre zuhantam. Elájultam, de még ezeket a szavakat hallottam:
- Hazel! Hazel!!! Neeee!!!!!!! Hope!!!!!!!! Segítség!!!!!!!!-ordibálta Asztrid miközben rángatott. Még egy kicsit résnyire nyitva volt a szemem, de lecsukódott.

***

,, - Gyerünk Kislány ússz!-simogattam meg Hullócsillagot.

- Hajrá ügyes vagy!!! :) -lebuktunk a víz alá. Ez volt minden reggel. Mindig így kezdődött.

Csak úsztunk és nem csináltunk semmi mást. Kiskorom óta ezt csinálom. Ez az életem. Úgy szeretem ahogy van. Néha borzalmas dolgok történnek ugyan, de nem szabad feladni!  Csak ez az egy életed van. Egy van és nincs több. Most élj! Ne holnap, ne holnap után hanem ma! Létezz a jelenben. Ne gondolj arra mi lesz holnap, minden percet használj ki! Örömöt, szomorúságot, barátokat, ellenségeket mind becsüld meg! Ezek alkotják a történeted. A történeted melynek neve: élet. "